Hetedik fejezet - Vacsora

Hetedik fejezet

Vacsora

- Loree, ugye számíthatunk magára a szokásos időben? – hallottam Fury hangját kabinomban, a rádión keresztül. Csak ekkor jutott az eszembe, hogy milyen nap is van igazából.

- Őőő..őőő…igen, persze… - válaszoltam zavartam. – Lehet, hogy kések egy kicsit, de mindenképpen ott leszek! – néztem az órára.

- Rendben, várjuk! – hallgatott el a rádió.

- A francba! – zuhantam le az ágyra. Teljesen kiment a fejemből, hogy ma este Fury szokásos csapatépítő vacsoráinak egyike lesz. Az ő ötlete volt, hogy egy-kéthetenként a Bosszúállók, valamint Coulson- és Hill ügynökök közös vacsorára üljenek össze, ahol a beszélgetés, poénkodás, még jobban elmélyíti az egyes emberek közötti kapcsolatokat, így a csapat még erősebbé válhat. Én csupán csak arról felejtkeztem el, hogy a mai napon is esedékes egy ilyen „szeressük egymást gyerekek” típusú vacsora. Egy pillanatig sem volt kétségem afelől, hogy miután Loki és köztem kiderült a kapcsolat és együtt kezdtünk dolgozni, ezúttal ő is hivatalos lesz a vacsorára. – Francos franc! – csaptam öklömmel a térdemre. Fogalmam sem volt róla, hogy ezek után hogyan is viselkedjek vele. Lelkem egyik fele, amely továbbra is vibrált és bizsergett, azt kívánta, hogy bocsássak meg neki, adjak egy újabb esélyt. Őszinte kitárulkozása meglepett és nagyon zavarba hozott. Lelkem másik fele viszont, melyet inkább az agyam irányított, óvott attól, hogy ismét kitegyem magamat kényének-kedvének.

A legkeményebb kihívásnak az ígérkezett, hogy sem Fury, sem pedig a csapat többi tagja – persze kivéve Thort – mit sem tud a közöttünk két napja dúló háborúról, így szentül meg vannak róla győződve, hogy délelőttjeink nagy részét együtt töltjük, a közös erőnk hatékonyságát növelve, miközben az eddig elért legnagyobb közös eredményünk az, hogy még nem öltük meg egymást…”Fantasztikus…” – gondoltam, majd beálltam a zuhany alá.

A beígért negyed órás késésem már inkább a fél órához közelített, mikor az étkező ajtajához értem. Az engem körül vevő energia alap szintű áramlása- és bizsergése semmi nem változott, így szinte teljesen biztos voltam benne, hogy Loki nincs odabent. Ettől egy kicsit megnyugodtam.

- Jó estét! Elnézést a késésért! Egy kicsit elnéztem az időt. – szabadkoztam, miután helyet foglaltam Steve mellett a kör alakú asztalnál.

- Semmi baj Lorre, még Thor és Loki sincsenek itt. Valami dolguk akadt, de Thor azt mondta, hogy jönnek. – tájékoztatott Fury.

- Loki fiú biztos rosszalkodott és Thor bátyó kiporolja a hátsóját. – tette meg a szokásos megjegyzésén Tony, amin a többiek jót nevettek, én viszont pillanatnyilag nem is tartottam olyan lehetetlennek a dolgot.

- Félek bele törne a keze. Ne felejtsétek el, hogy Lokit már pajzs védi! – tette hozzá Natasha. – Tényleg, hogy haladtok? – fordult hozzám, majd további szempárok egész sora követte. Ott álltam a tűzvonalban és vártam, hogy megmentsenek. Vibrálás és bizsergés…

- Elnézést a késésért, egy kis dolgunk akadt. – lépett be Thor az ajtón, nyomában Lokival. Nem néztem rá, de éreztem, hogy ő azonnal engem keresett pillantásával.

- Semmi probléma. Loree is csak nemrég érkezett. – mondta Fury, én pedig idegesen fészkelődni kezdtem a széken.

- Mielőtt megérkeztek éppen arról kérdeztük az Őrangyalt, hogy hogyan haladnak. – kezdeményezett Coulson ügynök beszélgetést Lokival.

- És mit válaszolt? – kérdezte Loki kimérten, ám érdeklődve. Éreztem, hogy szeme köztem és Coulson ügynök között cikázik.

- Éppen akkor akart válaszolni, amikor beléptek. Úgyhogy azóta is kíváncsian várjuk a választ. – mosolygott rám Phil, akire egyszerűen nem tudtam haragudni.

- Akkor pont időben érkeztem. Én is kíváncsi vagyok, hogyan látja az elmúlt néhány napot. – nézett rám Loki kiismerhetetlen mosolyával. Csak mi ketten értettük szavai átvitt értelmét. Meg tudtam volna ölni.

- Nos, Fury igazgatónak is mondtam már, hogy ez…ez egy hosszú folyamat és…és nagyon nehéz néhány nap után jóslásokba bocsátkozni, vagy eredményekről beszélni.

- De azért gondolom, annyi kiderült már, hogy képesek-e kapcsolatba lépni egymással telepatikusan és hogy sikerül-e megosztani a fontos dolgokat. – mondta Bruce Banner.

- Igen, az kiderült. – sóhajtottam nagyot, majd ismét fészkelődni kezdtem a széken. – A kapcsolatot létre tudjuk hozni, csak…csak még…még a bizalom kérdésén kellene sokat dolgozni. Anélkül nincs mit megosztani a másikkal. – fogalmaztam meg végül nagy nehézségek árán.

- Jól van, akkor már ezt is tudjuk! De most kajáljunk, meg kilyukad a gyomrom! – vetett véget Stark a kínvallatásomnak.

Én is hipergyorsan kaptam a tányéromért és átsétáltam az ebédlőből nyíló apró kis helységbe, az ott elhelyezett hosszú svédasztalhoz. Nagyot kordult a gyomrom. Rá kellett jönnöm, hogy reggel óta nem ettem semmit. Rengeteg hívogató étel volt, ám erőt vettem magamat és inkább a zöldségek, grillezett húsok és saláták felé vettem az irányt. A hátamon érzett hihetetlenül erős vibrálásból nem volt nehéz kitalálnom, hogy Loki követ, szorosan mögöttem halad, néha szemem sarkából még ujjait is láttam, melyeket végig húzta az asztal szélén, miközben előre haladtunk. Én is igyekeztem felzárkózni az előttem lévőhöz, nehogy még a legkisebb esélyt is adjam arra, hogy ismét magyarázkodni kezdjen.

Étellel a tányéromon ültem vissza a helyemre, Loki is az övére, ami – bár ovális asztalnál ültünk – de így is majdnem szemben volt az enyémmel. Automatikusan próbáltam enni, miközben folyamatosan magamon éreztem Loki szemét.

- Meg kell hogy mondjam Loree, már mindannyian nagyon várjuk, hogy újra harcban láthassuk. Hogy megláthassuk, mire képesek együtt. – mondta Fury igazgató két falat között.

- Így igaz! Izgatottan várjuk, hogy újra akcióban láthassuk az Őrangyalt! – tett rá egy lapáttal Phil.

- Az…az még messze van… - ráztam meg a fejemet. – Nagyon hosszú utat kell bejárnunk odáig.

- Azért talán annyira mégsem lesz hosszú. Emlékszem amikor az első alannyal csiszolódtak össze, akkor…

- Azt teljesen más volt. – szakítottam félbe. Mintha hirtelen gyomorszájon vágtak volna. – Ő teljesen más volt. – mondtam emelt hangon. – Fogalmuk sincs róla, hogy pontosan mit is jelent ez az egész. Olyan szavakkal és kérdésekkel dobálóznak, amelyeknek igazi jelentéséről és jelentőségéről nem tudnak semmit. Azt hiszem, majd ÉN tudni fogom, hogy mikor kell beszámolnom bármiről is és hogy mikor állunk készen arra, hogy egyáltalán együtt gyakorlatozzunk a többiekkel. – szavaim után néhány másodperces csend következett, mindenki tanácstalanul pislogott a másikra.

- Ne haragudjon Loree, nem akartam megbántani. – mondta Fury.

- Nem bántott meg. Csak szeretném, ha végre megértenénk egymást. – éreztem, hogy szavaimnak éle van, de ezúttal nem akartam tompítani rajtuk. Fury elismerően bólintott felém, majd mindenki visszatért az ebédjéhez. Én magamba fordultam, egy mechanikus nyuszi módjára rágcsáltam a salátát és a zöldséget, miközben a tányéromba bambultam és a múlt jár a fejemben. Csak távoli zajként érzékeltem a szobában zajló beszélgetést. Loki szemét még mindig magamon éreztem, folyamatosan, lassan fél órája fixírozott, egyszerűen nem értettem, hogy nem fárad el.

Éppen az utolsó darab paradicsom karikánál tartottam, amikor valami furcsa érzés vett erőt rajtam. Elmagyarázhatatlan és szóval körülírhatatlan…de tudtam, hogy egyszer, régen éreztem már ilyet. Egy másik tudat kereste az enyémet. Nem tudta pontosan, hogyan is kell, de rám akart találni, beszélni akart velem. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy megértsem.

Pillantásom a másodperc tört része alatt Lokira rebbent. Ő még mindig koncentrált, kék szemei most már az enyémbe mélyedtek, láttam rajta, hogy eltántoríthatatlan. Nem tudta, hogy pontosan hogyan is szeretne elérni, csak bízott a kapcsolatban, ami kettőnk között van és abban a cseppnyi tudásban, amit az együtt töltött rövid idő alatt sikerült vele megosztanom.

Gyorsan felálltam és az ebédlő melletti kis helyiség felé vettem az irányt, mintha csak desszertért mentem volna. Tudtam jól, hogy követni fog. Nem tévedtem. Megjelent az ajtóban, vissza nézett egy pillanatra, hogy nem követi-e más is, majd közelebb lépett, ajkait szóra nyitotta, de én megelőztem. Kezemet az arcára tettem és átadtam neki gondolataimat.

- Adok magának még egy esélyt és nem a szívhez szóló monológ miatt, amit a múltkor mutatott nekem, mert a szavainak már nem tudok hinni. De látom, hogy gyorsan tanul és megfogadja a tanácsaimat. Viszont döntse el, hogy akar- és mer-e bízni, mert bizalom nélkül csak bántjuk egymást…