Bevezető

Őrangyal

 Bevezető

- Azért legyen vele óvatos, ő más, mint Thor. – figyelmeztetett Phil, mielőtt mágneskártyájával kinyitotta volna az ajtót.

- Nyugalom Phil, már nagy kislány vagyok, tudom kezelni a helyzetet. Ha Tony Starkot el tudom viselni, akkor egy Asgardi Isten már kizárt, hogy ki tudjon hozni a sodromból. – próbáltam megnyugtatni. Teljességgel érthetetlen volt számomra ez a mindenki részéről tapasztalható mániákus gyanakvás…

- Jól van, Ön tudja…én csak megpróbáltam figyelmeztetni.

- Két hete másról sem hallok, csak róla. Nem hinném, hogy bármi újat tudna mondani, vagy akár olyasmit, amit ne véstem volna már az eszembe. – mondtam nevetve Coulson ügynöknek, miközben kinyitódott előttünk a terem ajtaja. Fury igazgató egy kör alakú asztalnál ült, jobbján Amerika Kapitány, alias Steve Rogers, valamit Bruce Banner, balján Tony Stark, lábát hanyagul az asztalon nyugtatta. Fölöttük Natasha Romanoff és Barton ügynök beszélgettek elmélyülten, az asztal túloldalán pedig ott magasodott maga a Villámok és a Mennydörgés Istene, Thor, takarásában pedig még valaki. Fury igazgató felállt az asztaltól és hozzájuk lépett. Pillantásom körbe rebbent a helyiségen, nem volt nehéz észre vennem a teremben posztoló majd’ egy tucat további ügynököt. Minden jel arra mutatott, hogy Fury igazgató nem nyugodt. Rajtam is furcsa bizsergés lett úrrá, melyet már régen nem éreztem, de elhessegettem magamtól annak az érzésnek még csak az emlékét is.

- Coulson Ügynök, hát itt vannak! Jöjjenek csak ide! – intett minket magához az igazgató. Thor is felénk fordult, majd közelebb lépett, hogy üdvözöljön minket. Ekkor láthatóvá vált az a személy, aki miatt most itt voltunk.

Tudom, hogy lehetetlenség az ilyesmi, de akkor úgy éreztem, mintha megállt volna az idő. A régi-új érzés úgy támadt fel egyszerre bennem, mintha nem szunnyadt volna már évek óta a bensőm legmélyén, várva arra, hogy újra előtörhessen és irányítsa az életemet. Az egész testem és lelkem bizseregni kezdett, ahogyan az energia új életre kelt bennem, minden egy lélegzetvétellel, szívem minden egyes dobbanásával egyre erősebb lett, mígnem már körül ölelt, éreztem az erejét. Lehunytam a szememet, majd újra kinyitottam. És láttam. Mint már oly sokszor akkor, régen. Testemet körül ölelte a világító, kék energia felhő, mely végig beburkolt, és óvott mindentől. És ez az energia most ismét útra kelt. Mások számára láthatatlanul, de annál céltudatosabban indult meg a termen keresztül. Szememmel követtem útját, bár egy pillanatig sem volt kétségem afelől, hogy hol is fog végül megállapodni. Lágyan, láthatatlanul, védelmezőn kúszott fel a zöld-arany, bőr- és fém ruházaton. Mindvégig háttal volt nekem, ám ebben a pillanatban megfordult. Hihetetlenül lassan, ahogyan a szinte megfagyott idő diktálta. A kék köd lassan körül fonta fehér arcát, fekete, hosszú haját, ám kék szemei átvilágítottak rajta. A csillogó, kék energia, félelmetes erővel kezdett el kavarogni a teste körül, ahogyan körülöttem is, a minket összekötő vékony energia-folyosón keresztül. Szeme rám villant, én pedig tudtam jól, hogy ő ebből az egészből semmit sem érzékel, ahogyan a többiek sem.

Pislogtam egyet és az idő visszatért a rendes kerékvágásba. Oda léptünk Thorhoz, aki kedvesen üdvözölt minket, majd bemutatta nekünk az Öccsét.

- Ő a testvérem, Loki. – mondta egyszerűen, majd várt a további reakciókra.

- Örülök…örülök, hogy megismerhetem…én pedig Loree vagyok. – dadogtam, miközben az arcát tanulmányoztam és azok a dolgok kavarogtam az agyamban, amit az elmúlt időszakban róla hallottam. Amit csak tudtam róla.

- Talán meglepődött? Nem ilyennek gondolt? – kérdezte összehúzott szemekkel. – Pedig gondolom a többiek gondolom már voltak olyan kedvesek és kellőképpen…felkészítették velem kapcsolatban.

- Loki! – szólt rá Thor.

- Semmi baj. – csitítottam. - Nem…nem ilyennek gondoltam. – igyekeztem, hogy szavaim és nevetésem csak a számomra hangozzanak keserűnek és kétségbeesettnek. Újra rá néztem, közben éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Láttam, hogy észre vette, amitől arcán egy pillanatra árnyék futott keresztül, de egy másodperc alatt újra visszavette a megközelíthetetlenség és a dac álarcát. Egy nagyot pislogtam és erősen koncentráltam és újra felnéztem. Még mindig körül ölelt kettőnket vibráló, kék energia mező. – Egyszerre gondoltam többnek és kevesebbnek. – mondtam halkan, majd elfordultam tőlük.