Huszadik fejezet - Vallomások

Huszadik fejezet

Vallomások

Nagy levegőt vettem, majd felnéztem. Loki összevont szemöldökkel állt fölöttem, ismertem jól ezt a nézést.

- Igaz… - kezdtem. – Szerettem Őt…az életemnél is jobban szerettem. – suttogtam, miközben könnyek gyűltek a szemembe.

- Szóval…egy pár voltatok… - mondta ki nehezen a szavakat.

- Tudod…tudod nagyon erős volt kettőnk között a kapcsolat. Mindent láttunk a másikban… - egy kis szünetet hagytam, becsuktam a szememet, hogy sikerüljön legyőzni a feltörő emlékeket. – Előbb tudtam, hogy szerelmes, mint Ő maga… - az emlékek újra, elemi erővel rohantak meg, szinte sajgott a mellkasom a fájdalomtól - és azt is, hogy nem belém. – keserű mosollyal néztem fel Lokira. – Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy ez mennyire megnehezítette a közös munkánkat. – láttam, hogy Loki agyában veszett gyorsasággal járnak a fogaskerekek.

- És ő tudta, hogy….

- Szeretem? – fejeztem be a mondatot azzal a szóval, amit neki oly nehezére esett kiejteni. – Igen, tudta…és szenvedett attól, hogy boldogtalan vagyok…még ha próbáltam is elzárni előle ezeket az érzelmeimet és gondolataimat.

- Mint előlem ezt a titkodat… - vágta rá azonnal, de én direkt nem vettem fel a kesztyűt.

- Amikor…amikor meghalt…amikor elveszítettem Őt…valahol én is meghaltam. Az energia, ami körülvett, megszűnt létezni. Egyszerűen…egyszerűen elpárolgott, mintha soha nem is lett volna. Idegösszeomlást kaptam és hónapokig a S.H.I.E.L.D. egyik kórházában feküdtem. Ezért is nem találkoztunk egy évvel ezelőtt, amikor meg akartad hódítani a Földet. – magyaráztam.

- Örülök, hogy nem akkor találkoztunk. Megöltelek volna. – mondta kimérten.

- Szívességet tettél volna. – vágtam vissza. Csend ereszkedett közénk. Nem kellett Loki fejébe látnom ahhoz, hogy tudjam, ezer olyan kérdés jár most a fejében, amelyet jogos tesz fel magának az adott helyzetben és amelyeket nekem is fel akar tenni. – Tudom, hogy kérdezni akarsz. Kérdezz nyugodtan. De félek, nem fogok tudni neked rá válaszolni. – néztem rá, miközben letöröltem arcomról a könnyeket. Szemeit végig járatta az arcomon, majd feltette a kérdéseit.

- Azért szerettél bele, mert ő volt az Őrzött?

- Nem tudom… - ráztam meg a fejemet. – Fogalmam sincs. Nem tudom megmondani, hogy vajon akkor is beleszerettem volna-e Mattbe, ha csak egy sima ügynök a S.H.I.E.L.D.-nél, vagy eladó az egyik supermarketben… - ráztam meg a fejemet. – Éjjel-nappal együtt voltunk, ismertem az egész életét, a gondolatait, az érzéseit…és egyszercsak…egyszercsak azt vettem észre, hogy szeretem…Nem úgy, mint a barátomat és nem úgy, mint az Őrzöttemet…hanem szerelemmel… - Loki egy ideig emésztgette, amit mondtam, én pedig tudtam jól, hogy a legnehezebb kérdés még hátra van.

- És én? Mit érzel irántam? – kérdezte mélyen zengő hangján. Kezét közben arcomra helyezte. Tudtam, azért, mert nem akarja, hogy hazudjak neki, vagy bármit is eltitkoljak, elrejtsek előle. Éreztem, ahogyan egy könnycsepp gördül végig az arcomon.

- Mit szeretnél hallani? – kérdeztem, hátha így előbb véget ér a kínzás.

- Csak az igazat. Mindig csak az igazat szeretném tudni. – mondta, miközben keze még szorosabban fonódott az arcomra. Nagyot sóhajtottam. Lokival kapcsolatban minden olyan kusza volt bennem, erről a kuszaságról beszélni pedig több volt, mint veszélyes.

- Nos, nagyon…különleges vagy a számomra…nagyon…felkavaró és…és izgalmas. De egyben félelmetes is. Én nagyon…szépnek látlak téged…és szeretnélek…szeretnélek boldognak látni… - láttam az arcán, hogy issza a szavaimat. Ajkai kissé elnyíltak, rájöttem, egyáltalán nem esik nehezemre tényleg úgy érezni, hogy felkavaró és izgalmas… - De nem…nem vagyok beléd szerelmes… - ráztam meg a fejemet. – Megnyugodhatsz.

- Nyugodt vagyok. – mondta színtelen hangon, majd levette arcomról a kezét. – És ki volt az a nő? A szőke hajú? – kérdezte határozott hangon, közben elfordult, hogy ne láthassam az arcát.  Rögtön gondolhattam volna, hogy ez sem kerülte el a figyelmét.

- Alison. – mondtam ki a számomra oly súlyos nevet. – Ő volt Matt szerelme. – Loki szeme ismét érdeklődést tükrözött. – Vele járt együtt. Nagyon szerelmesek voltak. Alison mégis örökké féltékeny volt kettőnk kapcsolatára. Aztán…aztán amikor elveszítettem Mattet…

- Akkor azzal vádolt, hogy direkt hagytad meghalni… - fejezte be helyettem a gondolatot.

- Igen. Azt mondta, hogy azért hagytam meghalni, mert nem lehetett az enyém. És így már az Övé sem lehetett. – szememből újra feltörtek a könnyek. – Soha nem tudtam volna őt bántani. SOHA! – kiáltottam, a könnyeimet törölgetve. – Elmondhatatlanul nehéz volt végig asszisztálni a boldogságukat, se akkor sem…nem… - ráztam meg a fejemet, majd néhány másodpercnyi csönd következett. – A válasz a tegnap esti kérdésedre pedig igen… - nyeltem nagyot. – sokszor gyűlöltem őket azért, mert boldogok…

Beszélgetésünk utána érzelmileg teljesen kifacsartnak éreztem magamat, más részről viszont megkönnyebbültem, hogy az én oldalamról az utolsó fal is leomlott kettőnk között, bár tudtam, hogy ez újabb, igen fájdalmas támadási felülettel szolgál Loki számára. Csodálkoztam rajta, hogy egyetlen ironikus megjegyzést sem kaptam a Matthez fűződő érzelmeimmel kapcsolatban. De ami még jobban meglepett, azok a saját gondolataim és szavaim voltak.

Eddig még soha nem volt rá példa, hogy Lokiról úgy gondolkoztam volna, mint férfiról. Lefoglaltak azok a problémák, amelyekkel nap mint nap szembe kellett néznem, megtalálni hozzá a helyes utat, jót és jókor szólni. Ez minden energiámat felemésztette. De valahol a lelkem mélyén mégis…

Álmatlanul feküdtem az ágyamban, újra lejátszottam magamban a beszélgetésünket, ahogyan azt mondom neki, hogy felkavaró és izgalmas a számomra és szépnek látom őt. Arcomat a párnába fúrtam és hangosan morogtam. Mérges voltam magamra. Nem tudom, hogyan mondhattam ilyeneket. Aztán becsuktam a szememet és próbáltam máshogyan látni őt. Nem a problémákat, nem a tanulást és nem a mentális kapcsolatot.

Láttam magam előtt az arcát, melynek világos bőre alatt arccsontja olyan határozottan kirajzolódott, különleges karaktert adva neki. A különleges, szürkéskék szemeit, melyek néha mintha világítottak volna, lila színbe hajló ajkait, melyek oly hívogatóan nyíltak szét, amikor valami rosszaságon törte a fejét…hosszú, éjfekete haját, melyet már nem azokba az apró tincsekbe fésülve hordott, mint két éve, hanem lágyan omlottak a vállára, mindkét halántékánál két tincs viszont hátra volt fogva, és egy apró, Asgardi mintával díszített csattal volt összefogva. Arca mindig kemény volt, szinte szobor szerű, magas homloka intelligenciáról tanúskodott. A bőr és fém páncélzat, amit mindig hordott, kiemelte vékony derekát, a zöld- és óarany kombinácója fantasztikusan állt neki. Kicsit magasabbnak tippeltem 185 centinél, járása kecses volt, néha szinte suhant végig a folyosón, míg én levegő után kapkodva próbáltam vele lépést tartani.

Igen…felkavaró jelenség volt minden szempontból. Veszélyes, intelligens, lelkileg sebzett…egy igazi ragadozó. Hirtelen bevillant a kép és az érzés, amikor olvas bennem, keze pedig az arcomon pihen…a légzésem felgyorsult és szaggatottá vált. Fészkelődni kezdtem az ágyban, az arcom lángban égett.

- Ne-ne-ne-ne-ne! – pattantam ki az ágyból, majd fel-alá kezdtem járkálni a kabinomban. – Ez képtelenség, nem! – ráztam meg a fejemet. – Ez csak azért van, mert megint felemlegették Matt-et…mert ma beszéltünk róla…mert Loki rákérdezett…és mert Fury is mindent belém akar beszélni…nem jelent az egész semmit. – győzögettem magamat, majd a huszadik kör után leroskadtam az ágyamra és sírni kezdtem. Egy jeges kéz szorította össze a gyomromat. – Istenem…nem akarom…csak ezt ne…nem tudom még egyszer végig csinálni…

Tizenkilencedik fejezet - Kísért a múlt

Tizenkilencedik fejezet

Kísért a múlt

- Valami még hiányzik. – mondta Loki, mikor zöld bőr ruhámban kiléptem kabinom ajtaján.

- Azt hiszem, bár roppant tetszetős, de az arany szarvak látványa sokkolná őket – próbáltam kivágni magamat. – Azt pedig ugye egyáltalán nem szeretnénk…

- Úgy érted, hogy TE nem szeretnéd…én ugyanis nem kívánatos személy vagyok a saját sajtótájékoztatómon. – mondta, miközben a Tanácsterembe tartottunk.

- Akár tetszik, akár nem, ezek az emberek akkor hallottak rólad utoljára, amikor fél New Yorkot leromboltad a seregeddel. Emberek is áldozatul estek. – mondataim hallatán arcán szenvtelen mosoly jelent meg. – Azért remélem tudod, azokat az embereket mosolygod meg, akik a szeretteiket veszítették el miattad, de azért elvárod, hogy ők minden zokszó nélkül fogadják el, hogy mostantól barát vagy és nem ellenség. Nézzenek fel rád és istenítsenek…ez a tisztelet maximális hiánya, amit az irányukba mutatsz. Ezen azért jó lenne, ha elgondolkodnál, amíg mi az újságíróknak próbáljuk ezt az egészet beadagolni. – léptem be előtte a Tanácsterembe. Láttam rajta, hogy nagyon nem tetszik neki, amit mondtam, de nagyon felháborított az érzéketlensége.

- Az új ruhája minden bizonnyal nagy sikert fog aratni a sajtótájékoztatón. – mondta Fury, mikor végig nézett rajtam.

- Ha így lesz, akkor az csakis Phil érdeme. – mosolyogtam rá. – Bár az előzőt is nagyon szerették. – gondoltam vissza nem kevés fájdalommal a régi időkre.

- Szerették Matt-et… - jegyezte meg Natasha. A teremre csend ereszkedett, többen tanácstalanul néztek egymásra, majd végül én szólaltam meg elsőként.

- Nos…itt az ideje, hogy megtudják, az Őrangyal ismét kiterjesztette a szárnyait…és elfogadják a döntését.

- Igazgató, egészen biztos, hogy készen állunk erre? Itt van ennek az ideje? – álltam idegesen egyik lábamról a másikra, miközben már a színfalak mögött várakoztunk a pillanatra, mikor elkezdődik a sajtótájékoztató.

- Ilyen komoly kétségei vannak, Loree? – kérdezte Fury, bár attól féltem, a válaszom nem igazán érdekli.

- Igen… - sóhajtottam. – Nagyon jól tudja, hogy igen. És azt is nagyon jól tudja, hogy nem véletlenül.

- Igen, de azt is tudom, hogy nagyon jó úton járnak…és azt is, hogy pusztán csak azért, mert én azt akarom, nem mondaná azt az újságírók előtt, hogy Loki megbízható. Hiába is próbálja bemesélni magának, hogy én kényszerítem erre a lépésre, ez nem igaz. Egyszerűen csak megteszi, mert ez az ára annak, hogy Loki itt maradhasson…Magával… - Fury szavai megdöbbentettek, nem tudtam rájuk mit reagálni.

- És mi lesz…mi lesz, ha megint előjönnek Matt-tel? Ha megint róla fognak kérdezni? – néztem rá kétségbeesetten. – Loki még nem tud róla mindent.

- Nos, ez benne van a pakliban. Előbb vagy utóbb úgyis kiderült volna. De majd azon leszek, hogy a sajtó szeme inkább a jövő lehetőségei felé kacsinthasson, ne pedig a múlt homályába vesszen.

- Nem is tudtam igazgató, hogy Magában egy költő veszett el. – mosolyodtam el, bár ebbe a mosolyba nem kevés idegesség vegyült.

Stark ragaszkodott hozzá, hogy bömbölő rockzene mellett vonuljunk be a sajtótájékoztatóra. Már meg sem lepődtem rajta, hogy most sem tud lemondani arról, hogy ne sztároltassa egy kicsit magát. Amint bevonultunk a terembe, nem volt nehéz észre vennem, miként súgnak össze többen is a teremben és látnom a kikerekedett szemeket. Több, mint két éve nem látták az Őrangyalt a nyilvánosság előtt, a Bosszúállók körein belül pedig még soha. Tudtam, mindnyájan azt találgatják, ez most hogyan lehetséges.

- Köszönöm mindnyájuknak, hogy eljöttek. – kezdte Fury. – A Bosszúállók és a S.H.I.E.L.D. mindig élvezhette a sajtó támogatását, amit köszönünk Önöknek. – nézett végig jelentőség teljesen a teremben ülő újságírókon. – Gondolom már Önök is kitalálták, hogy igen fontos dolog miatt hívtuk most ide a sajtó képviselőit. Az elmúlt két hónapban fontos változás történt a Bosszúállók szövetségén belül, amit úgy gondoltuk, ideje a nyilvánosság elé tárni. Azt hiszem, tovább már nem is szaporítanám a szót, inkább átadom annak, aki legavatottabb személy erről beszélni. Őrangyal, Loree, kérem… - adta át Fury helyét a pulpituson. Remegő lábbal léptem a dobogóra, pontosan tudtam, szavaim milyen fontosak és milyen komoly súllyal rendelkeznek. És azt is nagyon jól tudtam, hogy Loki élő egyenesben követi nyomon minden egyes szavamat.

- Köszönöm Fury igazgató. – biccentettem felé. – Nos, mint azt Önök is nagyon jól tudják, jó ideje nem mutatkoztam már a nyilvánosság előtt, pontosan azóta, hogy…hogy elveszítettük Matt-et. – egy nagyot nyeltem. – Igen nehéz időszak volt ez a számomra, de most újra itt vagyok és csatlakoztam a Bosszúállók Szövetségéhez. – láttam, ahogyan összesúgnak a teremben, nagyon jól tudtam, milyen kérdés foglalkoztatja őket, meg akartam akadályozni, hogy félbe szakítsanak kérdéseikkel. Nem volt miért köntörfalaznom, meg kellett tudniuk az igazságot. – Tudom jól, hogy most azt találgatják, hogy vajon…vajon az Őrangyal új Őrzöttre talált-e. Hogy új társa van-e a harcban. – a teremben szinte érezhető volt a feszültség.  – Nos igen. – adtam meg nekik a választ. – Ismét megtörtént. A kapcsolat létre jött és stabil. Semmi kétség nincs felőle, hogy újabb Őrangyal-Őrzött kapcsolatról van szó. – ismét nagyot nyeltem. Tovább kellett volna folytatnom, de egy óriási gombóc nőtt a torkomban. Tudtam, hogy ezúttal nem úszom meg.

- És megtudhatnánk, hogy ki a szerencsés? – kérdezte az egyik népszerű TV csatorna tudósítója. Láttam a többiek arcán, hogy mindannyian erre kíváncsiak.

- Nos…ennél a pontnál szeretném…szeretném a megértésüket és a bizalmukat kérni. A bizalmukat irányomban, a kapcsolat és a S.H.I.E.L.D. irányában és a megértésüket az…az Őrzött személyét illetően. – többen a tolluk végét rágcsálták izgalmukban. Néhányak arca elfelhősödött a borús bevezető hallatán. – Majdnem két hónapja látogatóba jött a Földre Thor testvére, Loki, aki… - ennél a pontnál olyan felzúdulás kerekedett, hogy abba kellett hagynom a mondandómat, mert még a mikrofon sem volt elég hozzá, hogy hallható legyek. A végén Fury teremtett rendet a teremben. – Tehát találkoztam Lokival és megszületett a kapcsolat. Ahogyan Önök is tudják, mindez az én akaratomon felül álló dolog, nem én választok, hanem az energiám. – a zúgolódás folytatódott, segélykérően néztem szét bajtársaimon, de láttam rajtuk, hogy ők bizony teljesen megértik a dolgot és nem nagyon akarnak bármit is mondani a védelmében.

- Loki háborús bűnös! El akarta foglalni a Földet és embereket ölt! Mégis hogy képzelik, hogy ezt elfogadják az emberek? – érkezett az első kérdés.

- Igaza van, Loki szörnyű dolgokat tett, amiért meg is kapta a büntetését. Tudom jól, hogy ez egyáltalán nem vigasztalja azokat a családokat, akik elveszítették szeretteiket, de csak azt tudom mondani, hogy Loki…Loki megváltozott. – a szavak nehezen hagyták el a szájamat összeszorított fogaimon keresztül. - Csatlakozni szeretne a Bosszúállókhoz, hogy jóvá tehesse a bűnöket, amelyeket a Föld ellen elkövetett. Azt hiszem, jár neki még egy esély…

- Ugyan honnan is tudhatnánk biztosan, hogy tényleg a mi oldalunkon áll? Mindenki jól tudja, hogy mennyire szeret bajt keverni! Lehet, hogy most is be akar férkőzni a Bosszúállók közé, hogy aztán megint valami szörnyű dolgot kövessen el!

- Megismételném: Loki semmit sem tehetett annak érdekében, hogy ő legyen az Őrzött. Tehát nem tervezhetett semmi ilyesmit. Még csak a létezésemről sem tudott. Másképpen pedig soha nem csatlakozhatott volna. Ami pedig azt illeti, hogy honnan tudjuk, tényleg megbánta-e a tetteit és megváltozott-e…nos…azt hiszem, a múltból már tudják, hogy az Őrangyal tökéletesen látja az Őrzött emlékeit és gondolatait.

- És mi van, ha hazudik magának? Ha már a gondolataival is átveri? – vetette közbe valaki.

- Azt nem tudja megtenni. Egyszerűen lehetetlen. – mondtam és reméltem, hogy a hangom határozottan cseng. Ha Lokiról van szó, úgy éreztem, semmi sem lehetetlen. – Úgy érzem, a szavam eddig mindig elég volt a sajtónak és soha nem kellett csalódniuk bennem. Örülnék, ha most sem vonnák őket kétségbe. – zártam rövidre, ami után nem is érkezett több kérdés. Már éppen le akartam lépni a pulpitusról, amikor még egy kérdés érkezett.

- Őrangyal, régen nyílt titoknak számított, hogy Ön gyengéd érzelmeket táplál Matthew Jones iránt. – szólalt fel egy újságíró, én pedig megtántorodtam. Meg kellett kapaszkodnom a pulpitusba, különben elestem volna. – Most ugyanilyen érzelmek fűzik Lokihoz is?

- Asgardba fog költözni?

- Ön és Loki egy pár? – záporoztak egymás után a kérdések. Egy részüket már meg sem hallottam. Forgott körülöttem a világ.

- És mit szól ahhoz a vádhoz, miszerint Maga hagyta meghalni Matthew Jonest? – az éles, női hang úgy hatolt át az agyamon, mint egy kés pengéje. Nagyokat pislogva, hevesen dobogó szívvel kerestem a hang forrását. A nő bal oldalt, hátul állt, a terem végében. Hosszú, platinaszőke haja csak úgy hömpölygött körülötte, kék szemei villámokat szórtak felém. Hideg fájdalom szorította görcsbe a szívemet, majd elsötétült a világ.

A S.H.I.E.L.D. a bázis felé szállt velünk, de valahogy nagyon nem akartam, hogy vissza érjünk. Nagyon jól tudtam, hogy újabb kellemetlen beszélgetés vár ott rám, én pedig lelkileg végletesen kimerültnek éreztem magamat.

- Nem bánthatja magát. Ezt ő is tudja. – mondta Fury, én pedig alig észrevehetően bólintottam. Nem érdekelt, hogy ki bánthat és ki nem. „Talán igaza van…” – gondoltam magamban.

- Mindenki kösse be magát, leszállás! – szólt hátra Natasha, én pedig egy nagyot sóhajtottam.

Mikor kiléptünk a bázisra, olyan lassan vonszoltam magamat, mintha kövekkel megrakott zsákot cipeltem volna. Csak ezek a kövek most a szívemet nyomták. Alig fordultunk ki a hangárból, amikor megláttam a fogadóbizottságot. Loki magas, arany-zöld színekben játszó alakját nem lehetett mással összetéveszteni.

- Azt hiszem, van mit megbeszélniük. Magukra hagyom Önöket. – tette a vállamra a kezét Fury, majd a Bosszúállókkal együtt elvonult. Nem tudtam rávenni magamat, hogy közelebb menjek, mintha gyökeret vert volna a lábam. Égtek a szemeim, tudtam, azonnal észre veszi majd, hogy sírtam. Nem szólt semmit, csak közelebb lépett. Ott állt közvetlenül előttem, én viszont továbbra is csak a cipőinket néztem. Éreztem magamon a tekintetét, hogy várja, végre nézzek rá és mondjam el neki életem legfájdalmasabb és leg félve őrzöttebb titkát.

Tizennyolcadik fejezet - Szívügyek

Tizennyolcadik fejezet

Szívügyek

- És mi lenne a másik dolog, amiről beszélnünk kell? – kérdezte Amerika Kapitány, mikor végre sikerült lezárnunk a sajtótájékoztató témát. Magamba fordultam, ismét elhatalmasodott rajtam a szorongás. Az elmúlt egy napban boldog és felszabadult voltam, úgy éreztem, hogy végre elértünk valamit, egyenes út áll előttünk, de most, ebben a pillanatban világosan láttam, hogy még mindig csak az út elején vagyunk és nem sokkal állunk közelebb az a megoldáshoz, mint eddig. Ez teljesen letaglózott. Éreztem, ahogyan Loki elméje próbálja megérinteni az enyémet, tudtam jól, látja rajtam, hogy valami nagyon nincs rendben, talán sejti is az okát, de mint mindig, ő biztosat akar tudni. Én viszont egyáltalán nem akartam, hogy lássa belső vívódásomat, főleg a belső hangomat nem, amelynek szavai úgy zavarba ejtettek. Falat emeltem a gondolataim köré, bármennyire is szeretett volna, nem tudott keresztül jutni rajtuk. Rá néztem, reméltem, hogy látja rajtam, mennyire zavart vagyok és megbocsájtja elzárkózásomat. De alig néhány másodperc múlva már nem az én gondolataim okozták a legnagyobb problémát. Terítékre került a téma, amiről már én is jól tudtam, hiszen láttam Loki gondolataiban és ami a legutóbbi összetűzést okozta közte és a bátyja között.

- Nos, egy igazán örömteli esemény is van készülőben. – vezette fel Fury – Néhány nap múlva vendég érkezik hozzánk Jane Foster személyében.

- Hmmm… - mordult fel kesernyésen Loki.

- Jane Foster? – kérdezte Tony. – Ő Thornak…Thornak a…

- Egy nagyon jó barátom… - fejezte be a mondatot a Villámok Istene.

- Barátod…ez jó! Ez nagyon tetszik! – nevetett fel valami idegbajos módon Loki.

- Loki… - szóltam rá csitítóan, de pillantásából azonnal tudtam, hogy nem kellett volna.

- Ugyan már! Mindenki tudja, hogy szerelmes abba a nőbe! Most pedig ide hozza a hajóra! De mégis minek? Itt fog vele parádézni? Hogy mást már ne is mondjak…– méltatlankodott fennhangon, ami mondanom sem kell, nem csak nálam ütötte ki a biztosítékot.

- Loki, nem hagyom, hogy így beszélj róla! – állt fel a helyéről Thor, Mjöllnírrel a kezében. – Gondold meg, miket mondasz öcsém!

- Miért, ha nem, akkor majd nekem esel itt mindenki szeme láttára? – fröcsögte Loki. – Csak nyugodtan! Hozzám sem tudsz érni! – most először hallottam, hogy Loki a tőlem kapott erejével és képességével hencegett. Ez nagyon felbőszített. Tudtam, hogy egyféle képpen tudok csak ennek a szóváltásnak véget vetni.

- Na jó, én most távozom. – mondtam, és már ki is léptem az ajtón. Szinte láttam magam előtt Loki megrökönyödött tekintetét. Gondoltam, hogy most mérges rám, de azt is tudtam, ha nem jövök el, akkor erősnek érzi magát és tovább hergeli Thort és saját magát is.

Éreztem a hátam mögött gomolygó energiát, tudtam, nem kell sokat várnom, hogy ismét rám ömöljön a méltatlankodás és a hisztéria hömpölygő folyama. Kinyitottam tanuló termünk ajtaját, beléptem rajta, majd vártam az újabb csatát.

- Miért jöttél el? – hallottam alig néhány másodperc múlva a számonkérés mélyen zengő hangját a hátam mögül.

- Azért, mert nem voltam kíváncsi erre. – válaszoltam hidegen. – Mondd, MI-A-FENE-BAJOD-VAN-NEKED??? MIÉRT-KELLETT-EZ??? – kérdeztem lassan, tagoltan, mintha csak egy hisztis gyerekkel beszélnék. Abban a pillanatban meg tudtam volna rángatni. Láttam rajta, hogy meglepődik, de tudtam, hogy nem kell sokáig várnom a válaszra.

- Hogy miért kellett? HOGY MIÉRT KELLETT??? – ordította magán kívül. – Azért, mert ide hozza azt…azt a nőt és itt fognak egész nap enyelegni…mindenki körülöttük fog ugrálni…hánynom kell, hacsak rá gondolok! – kirohanása kissé megrémített, egy lépést hátra léptem. Érzékelte meghátrálásomat, így egy nagy levegőt vett és inkább fel-alá járkált a teremben.

- Még mindig nem értem, hogy mindez miért zavar…mi közöd van neked hozzá, vagy akár Jane-hez? Örülj neki, hogy boldog, addig sem veled foglalkozik, nem a te nyakadon lóg…

- Örüljek neki, hogy boldog? – kérdezte, majd hisztérikusan felnevetett. – Hát mi más is lehetne a tökéletes Thor? A villámok, a mennydörgés és a szerelem Istene. – mutogatta színpadias mozdulatokkal. – Hiszen neki minden jár, ő mindent megérdemel, neki minden természetes! – hirtelen megértettem a dolgot.

- Ha jól értem, te most…te most irigyled őt azért, mert boldog? Mert ott van neki Jane? – kérdeztem, mire ő megállt nekem háttal, szemeivel a plafont nézte.

- Gyűlölöm látni azt, hogy boldog. Azt akarom, hogy szenvedjen. És a nője is. – hangja most mély volt, jéghideg és kegyetlen.

- Úgy érted…úgy érted, hogy szenvedjen, mint te? – kérdeztem remegő hangon, mert nagyon megráztak ezek a kemény szavak. Nem válaszolt, nem is fordult felém. – Mi lenne, ha nem ők szenvednének úgy, mint te, hanem te lennél olyan boldog, mint ők? – kérdeztem, mire ő felém fordult és egy ironikus mosollyal válaszolt. – Komolyan mondom. Te is ugyanúgy találhatsz magadnak egy lányt…vagy egy Istennőt…nem tudom, hogy megy ez nálatok… - vontam meg a vállamat. – Te is lehetsz boldog.

- Ó igen, hogy is nem gondoltam erre előbb. – csapott a homlokára. – Köszönöm, igazán jó ötlet. De sajnos az az igazság, hogy nem vagyok éppen túl népszerű Istennő körökben. Tudod ezt a titulust is a bátyám bitorolja. Ami pedig a Földi nőket illeti…attól tartok a múlt évben történtek után nincs túl nagy esélyem náluk…és nekik sem nálam. Néhány évente újat választani…cccssszz… - megrázta a fejét – Kellemetlen ez a halandó lét… - nem tudom miért, de nagyon fájtak a szavai.

- Ha azt hiszed, nem látok át a flegmaságodon, akkor nagyon tévedsz. – léptem hozzá közelebb. – Szerintem egyszerűen csak félsz attól, hogy valaki megint megsebez. Egyszerűen csak a könnyebbik lehetőséget választod. Bezárkózol és inkább mindenkit gyűlölsz, mert abban nincs lelki kockázat. Ebben igazad is van. Viszont hidd el, rengeteget nyerhetnél, ha megnyitnád valakinek a szívedet. És biztosan lenne jelentkező bőven. – szemében egy pillanatra az érdeklődés fénye csillant fel. – Szerintem görbe tükörben látod magadat. Meg vagy róla győződve, hogy Thor testesíti meg mindenben minden ember…nő vágyát…pedig nem. Ha egy kicsit többet nevetnél…úgy igazán, szívből…akkor sokkal vonzóbb lehetnél, mint ő. Neked van humorod és nagyon intelligens vagy. És a külsőd is…a külsőd is…

- Milyen? – kérdezte kiismerhetetlen mosolyával.

- Hát…tetszetős… - mondtam ki az egyetlen olyan szót, amit normális ember soha nem használna.

- Tetszetős… - ismételte utánam.

- Mindegy… - ráztam meg a fejemet. – Én csak azt szeretném mondani, hogy jó lenne, ha nem azzal foglalkoznál, hogyan rontsd meg Thor és Jane életét, hanem azzal, hogy hogyan tehetnéd jobbá a sajátodat. Mert szerintem ehhez nem rajtuk keresztül vezet az út. Azt első lépést már megtetted. Csatlakoztál a Bosszúállókhoz, ami igazán…igazán dicséretes. Elindultál egy új úton, ami a helyes irányba mutat. Ezen az úton kell tovább menned.

- Ó igen… - mondta vészjóslóan. – Jut eszembe, a sajtótájékoztató… - elém lépett, kék szemei hidegen fúródtak az enyémbe. – Ha azt hiszed, nem láttam bele a gondolataidba, akkor nagyon tévedsz. – mondta, láttam az arcán, hogy nagyon feldúlt. – Tudom, hogy mit gondolsz. Hogy nem bízol bennem. Nem tetszik neked, hogy azt kell mondanod, megváltoztam. Hazudnod kell értem. – arca kemény volt, szavai gondolataimat tükrözték vissza. – És még ezek után egy ilyen hegyi beszédet mersz nekem tartani? Boldogságról és szerelemről? Még Te magad sem bízol bennem. – mért végig megvetően. - Ha jól tudom, az emberek úgy tartják, hogy a szerelem és a kapcsolat alapja a bizalom.

- Szeretnék benned bízni. Annyira szeretnék benned bízni, hogy azt el sem tudom mondani! – bizonygattam kétségbeesetten. – Tessék! Nézd meg! – fogtam meg a kezét és az arcomra tettem. – Szeretném, hogy lásd! Ne hidd, hogy csak te harcolsz magaddal nap, mint nap. Én is harcolok magammal érted! – éreztem, hogy az ajkam megremeg, szememet könnycseppek homályosítják el. – Szeretnélek boldognak látni…

Néhány másodpercig még csöndben álltunk ott, Loki szemei lassan megenyhültek, arca ellazult. Éreztem magamban az elméjét, tudtam, megnyugtatja az, hogy szétnézhet, hogy mindent áttanulmányozhat. Csak emlékeimnek és gondolataimnak egy hangyányi kis része volt tőle elzárva.

- Te soha nem gyűlölted azokat, akik boldogok? – kérdezte, majd ujjait lassan lehúzta az arcomról.

Nem válaszoltam.