Tizenhatodik fejezet - Összetartozás

Tizenhatodik fejezet

Összetartozás

- Feszült vagy. – jegyezte meg hideg tárgyilagossággal Loki.

- Én már csak ilyen vagyok. Folyamatosan aggódom. – tanulószobánk óriási ablakához léptem. – Már megszokhattad volna.

- Vigyázni fogok rád. – lépett oda mellém.

- Vigyázz magadra…és minden rendben lesz. – fordultam felé. – Kibékültél már a bátyáddal? – kérdeztem. Azon az éjszakán nagyon jól láttam Loki fejében, hogy mi is okozta közöttük a nézeteltérést és nagyon jól tudtam, hogy ismét Loki volt az, akinek antiszociális viselkedése kiütötte Thornál a biztosítékot.

- Nincs miért bocsánatot kérnem. – mondta dacosan.

- Lehetnél egy kicsit megértőbb…Thornak ez nagyon fontos, és…

- Rosszul vagyok még csak a gondolattól is, hogy ezt kell majd néznem… - láttam, ahogyan szeme villámokat szór. – Ismét csak Thor…a boldogság rózsaszín felhőjén lebegve… - mondta ironikusan.

- Te is lehetnél boldog, ha nem folyton azzal lennél elfoglalva, hogy mi volt a múltban…

Loki éppen szóra nyitotta a száját, ám ebben a pillanatban kinyitódott termünk ajtaja és Coulson ügynök lépett be rajta.

- Loree, Loki. – bólintott köszönés képpen. – A csapat egy óra múlva indul le a bázisra, gondoltam szólok.

- Köszönjük Phil. – mosolyogtam rá feszülten. – Addigra elkészülünk.

- Ami azt illeti…van az Ön számára egy meglepetésem. – mosolyodott el Phil.

- Meglepetés? – kérdeztem értetlenkedve.

- Igen. Sajnos az első alkalomra nem tudtunk elkészülni vele, de…de talán jobb is, ha most avatja föl. – mondta izgatottan.

- Coulson ügynök, esküszöm, nem tudom, hogy miről beszél. – ráztam meg a fejemet.

- Jöjjön velem és megtudja! – indult az ajtó felé, majd amikor konstatálta, hogy én még mindig egy helyben állok, megvárta az ajtóban. – Kérem Loree, fáradjon velem. – mosolygott rám. Lokira néztem, aki hasonló képpen értetlenül állt a dolog előtt, szemöldökét összeráncolta, láttam, nem tetszik neki, hogy ilyen hirtelen félbe szakították beszélgetésünket.

- Lent találkozunk. – mondtam neki, majd Phil után indultam.

- Uram Isten! – tátottam el a szájamat, amikor Phil elém tette új ruhámat. Akkor jutott csak eszembe, hogy egy héttel ezelőtt célzott rá, hogy azt a harci ruhát viselem, amit még Matt idejében viseltem, a lángnyelvekkel díszített, fekete bőr hacukát. – Ez egyszerűen gyönyörű… - simítottam végig az új holmin. Méregzöld bőr nadrág- és fölső, a nadrág – és a fölső rész oldalán végig egy óarany csík díszelgett, amelyen Asgardi szimbólumok voltak, akárcsak Loki páncélján. A ruha felső részének a hátán, a lapockán végig húzódva két angyalszárny volt hímezve. A ruhához tartozott egy széles, szintén óarany öv, amely egy kiterjesztett angyalszárnyat ábrázolt és mely körbefont, mikor magamra csatoltam. – Phil, egyszerűen nem tudok mit mondani… - simogattam újra és újra végig a pompás ruhát. – Ezt egyszerűen bűn lenne bevetéseken használni.

- Ne féljen, erre is gondoltam! – nyitott ki egy szekrényt. - Van még két garnitúra raktáron, ha esetleg elhasználódna.

- Azt hiszem, ezt nem tudom eléggé megköszönni. – néztem rá hálásan. – Elmondhatatlanul kedves Öntől, hogy még erre is gondolt.

- Nincs mit. – rázta meg a fejét. – Igen kemény időszakon ment keresztül Matt elvesztése után, de most újra visszatért közénk. Remélem, hogy Loki és Ön között is tisztázódtak a félreértések és az Őrangyal immár hivatalosan is a csatlakozik a Bosszúállókhoz.

- Én is remélem, hogy így lesz. – sóhajtottam nagyot. – De azért addig még nem kevés munka áll előttünk.

- Én nem félek emiatt. Végig néztem, ahogyan Mattel együtt dolgoztak, egészen a kezdetektől és tudom jól, hogy Ön és a képessége csodákra képes. Lokival sem lesz ez másként.

- Jó tudni, hogy legalább valaki ennyire biztos a kettőnk dolgában. – néztem rá hitetlenkedve.

- Szerintem többet ért el nála az elmúlt néhány hétben, mint amennyit Thor egész halhatatlan élete alatt elérhetne nála. – mosolygott rám bíztatóan Coulson ügynök. Nem lesz itt baj. – mondta, majd az órájára nézett. – Viszont most öltözzön át gyorsan, különben Fury igazgató nem lesz boldog…jaj, amíg el nem felejtem, ez még a ruhához tartozik.

Néhány pillanatig tátott szájjal, igen bután néztem hol a kiegészítőre, hol pedig Coulson ügynökre, várva, mikor mondja, hogy csak tréfának szánta az egészet…

- Ugye ez csak vicc? – kérdeztem, majd Phil egy kedves mosoly kíséretében a kezembe nyomta, majd kilépett az ajtón.

- Ne-ne…még csak meg se próbáld! Ne mondj semmit! Nem akarom tudni, mit gondolsz! – intettem csendre Lokit, még mielőtt meg tudott volna szólalni. Ajkain megjelent a jól ismert mosoly, kék szemeivel újra és újra végig mért. – Na jó mégis… - változtattam hirtelen a döntésemen és egy hirtelen mozdulattal arcára illesztettem a kezemet. Nem kellett túlságosan mélyre hatolnom ahhoz, hogy meglássam a reakcióját. Őszintén elégedett volt azzal, amit látott és bár a diadém mosolygásra késztette kissé, de mégis az összetartozás érzését keltette benne, ami új volt a számára. „Nem hinném, hogy eddig túl sokan akarták volna az kifejezni, hogy bármilyen szinten is hozzá tartoznak.” – gondoltam, mikor kezemet levettem az arcáról.

- Jézusom Loree, hát magát is felszarvazták? – kérdezte a szokásos poén gyáros módján Stark.

Phil egy olyan kiegészítővel lepett meg, amivel le sem tagadhatnám, hogy bizony Lokihoz tartozom. Egy óarany színű, fémből készült fejpánt volt, amely végig húzódott a homlokomon, a halántékomon, körül ölelte az egész fejemet, elöl pedig két szarv emelkedett ki belőle, bár ezek lényegesen kisebbek voltak, mint a Loki sisakján lévők, inkább csak jelképesek, húsz centinél nem becsültem többre őket. A pántnak köszönhetően a hajam sem lógott a szemembe, belső fele, ami a fejemmel érintkezett, ki volt bélelve valami puha anyaggal, amely talán az olyan apró baleseteket is tompíthatja, mint a múltkori.

- Csak vigyázzon Tony, nehogy véletlenül megbökjem vele… - vágtam vissza. Furcsa volt, de jó érzés volt viselni ezeket a szarvakat. Különlegesnek éreztem magamat és közelebb Lokihoz.

- Szerintem akkor kezdhetjük is. – vetett véget a szócsatának Fury. – Minden pontosan ugyanúgy fog történni, mint a múltkor…

- Azért azt inkább ne… - morogtam magam elé.

- A két csapat változatlan marad, a cél hasonló képpen. – folytatta Fury, figyelmen kívül hagyva morgásomat. – Meglátjuk, hogy most mire jutunk. – fejezte be, majd már indult is a küzdőtér felé, nyomában a többiekkel. Én és Loki maradtunk utolsónak a teremben.

- Igazán jól nézel ki. – lépett közelebb, miközben már ő is teljes harci díszben pompázott.

- Azért maradj biztonságos távolságra, mert ha összeakad a szarvunk, akkor garantáltan nem szaladsz világgá, amikor elkezdődik a játék… - Loki egy mosollyal díjazta félig-meddig viccesnek szánt megjegyzésemet. Újra végig járatta rajtam a szemét, majd kezemet finoman megfogta és az arcára helyezte, másik kezét pedig az én arcomon nyugtatta. Érintése hideg volt, de lehet csak azért éreztem annak, mert az én arcom lángban égett. Arca komoly volt, nem tükröződött rajta semmi érzelem. De miért is lett volna szükség rá, mikor folyékonyan olvastunk egymás gondolataiban? Éreztem, hogy a lelkében most pillanatnyi béke van, amit eddig csak nagyon ritkán tapasztaltam.

- Maradj velem. – mondta mélyen zengő hangján.

- Maradj velem. – mondtam én is, majd mind a ketten elmosolyodtunk. Megszületett a saját rituálénk. Készen álltunk.