Tizenegyedik fejezet - Egymás oldalán

Tizenegyedik fejezet

Egymás oldalán

Dél körül érkeztünk meg a S.H.I.E.L.D. egyik Amerika elszigetelt helyén lévő kiképző-bázisára, ahol én nem most jártam először. Lokival tanulószobánk ablakából figyeltük, ahogyan lassan megközelítjük a bázist, fölülről tökéletesen láttuk a kiképző terepnek szolgáló félig lerombolt város-maradványt, ahol én is nem egyszer harcoltam…valaki másnak az oldalán. Éreztem, hogy lassan elfátyolosodik a szemem. Ezernyi régi emlék kavargott a fejemben, fájdalmasak és keserédesek. Az utolsó pillanatban vettem észre Loki tenyerét, amelyet hátulról közelítve már majdnem az arcomhoz érintett.

- Nem!!! – szorítottam meg erősen a csuklóját, éreztem, szemem könnyezett és villámokat szórt, mikor az ő meglepett, kék szemeibe néztem. Nagyon jól tudta, hogy most milyen sérülékeny vagyok, hogy mennyi gondolat kavarog bennem és nagyon jól tudta, hogy talán most van a legnagyobb esélye arra, hogy fájdalom és erőszak nélkül vegye el azt, amit akar, amit már annyira tudni szeretne. Ajkait összeszorította, tudtam, hogy nagyon erőlködik azon, hogy fel tudja dolgozni azt a számára elfogadhatatlan helyzetet, hogy ismét nem kapta meg azt, amit tudni szeretett volna. – Mindjárt leszállunk. Még át kell öltöznöm. – mondtam ridegen, majd kiléptem az ajtón.

A kabinomban álltam és az ágyra kiterített akció-ruhámat nézegettem. Fekete volt, lángnyelvekkel a vállán és két oldalt, a derék részénél. Itt-ott meg volt sérülve, apró szakadások és lyukak mutatták, hogy ez a ruha bizony nem is egyszer látott már akciót. „Szerette a tüzet…” – simogattam végig a fekete bőr anyagon a sárgás-pirosas mintát.

Már mindenki régen elhagyta a hajót, mikor én végre könnyek és hangos sóhajok közepette újra magamra vettem a ruhadarabot, amely annyi csatát, harcot és fájdalmat látott. Mintha magamra húztam volna az emlékeimet is vele együtt, mint egy zsákot…egy zsákot, ami tele van nehéz kövekkel…úgy éreztem, hogy vonszolom magamat, miközben végig haladtam a hajó folyosóján.

- Ó, hát itt van, Loree! Már éppen keresni akartuk! – hallottam Fury igazgató zengő hangját, mikor beléptem a kiképző központ Tanácskozó termébe.

- Elnézést a késésért, csak némi gondom akadt a ruhával…régen volt már rajtam…

- Én kérek elnézést – lépett oda hozzám Coulson ügynök. – Már elkezdtünk csináltatni Önnek egy új ruháját, de sajnos még nincsen kész. Nagyon hirtelen jött ez a gyakorlat, de a következőre már garantáltan…

- Új ruha? – vágtam közbe. – Nem kell új…ez tökéletes lesz… - mutattam a lángnyelvek díszítette fekete bőr ruhára. Nem volt nehéz észre vennem, hogy ennek hatására többen összenéznek. Loki érdeklődve hallgatta a párbeszédet, szemeit összehunyorította, ajkai szétnyíltak.

- Mi csak úgy gondoltuk, hogy…hogy az Őrangyal mindig úgy öltözik…szóval… - nagyon jól értettem, hogy mire gondolt. A tűz és a lángok az Ő kedvencei voltak. Én pedig olyan ruhát szerettem volna viselni, amilyenhez hasonlót Ő is hord, magamon viselni azokat szimbólumokat és jeleket, amelyek a számára fontosak voltak, ezzel is jelezve, hogy mi ketten egyek vagyunk, egy célért és egymásért küzdünk.

- Jól van, értem… - zártam le gyorsan. – De ez most mellékes. – léptem oda az ovális asztalhoz, amely körül már ott ültek a Bosszúállók. – Nos, miről maradtam le? – kérdeztem, miközben az emlékek hatására még mindig fojtogatott a sírás.

- Éppen a csapatokat állítottuk össze. – mondta Natasha. – Kisorsoltuk a neveket, úgyhogy senkinek egy szava sem lehet.

- Nekem nincs is! – vetette oda Tony, miközben éppen valamilyen aszalt gyümölcsöt csemegézett.

- És, hogy néz ki a felállás? – kérdeztem egy nagyot sóhajtva.

- Stark, Thor és én leszünk az egyik csapatban, Amerika kapitány, Sólyomszem, Loki és te pedig a másikban. – vázolta a helyzetet Natasha. Idegesen simítottam végig az arcomat. Tudtam, hogy Loki végig engem figyel. Thor és Loki külön csapatban, ellenfelekként, számomra nem ígért semmi jót.

- Értem. – bólintottam. – És mikor kezdjük? – néztem Furyra.

- Már csak magára vártunk. A többieknek már el is mondtam a játékszabályokat, de most elmondom Önnek is, bár azt hiszem, már tisztában van ezekkel. – kisétáltunk a bázis épületéből, egyenesen a kiképző terepre, ami egy réges-régen ott állt városka maradványaiból állt, amelyeket körülbelül egy 250 négyzetméteres területen terültek el. – Nos, a szabályok a következők: mind a két csapatnak van egy zászlója. Stark, Thor és Romanoff ügynök a piros csapat, maguk pedig a zöld csapat. – mutatott felénk. A feladat az, hogy megszerezzék a másik csapat zászlaját, amely mindkét csapat esetében egy megjelölt házban van elhelyezve, amelynek a helyzetét mind a két csapat ismeri. A cél az, hogy megszerezzék a másik csapat zászlóját és közben ne veszítsék el a sajátjukat. – vázolta röviden Fury.

- Csak a két csapat lesz, vagy… - kérdeztem meg, korábbi tapasztalataimból kiindulva.

- Nem, a terepen több helyen is elrejtettünk fegyvereket, melyek hőre, mozgásra támadnak, lőnek. De persze mindegyik fegyver csupán kábító hatású és Stark is csak olyan fegyvert használhat, ami nem életveszély. – ecsetelte Fury, amire Tony vágott egy pofát. – Hölgyeim és Uraim, ugye mondanom sem kell, ennek a mai gyakorlatnak az a lényege, hogy a csapat edzésben maradjon és az a különleges apropója, hogy a tanács kérésére megláthassuk, Loree és Loki hogy tudnak egymás oldalán harcolni. – fejezte be mondandóját, én pedig hirtelen nagyon kevésnek éreztem a levegőt. – Mindenki megértette? – nézett körbe Fury. – Nem az a cél, hogy megöljük egymást… - tette hozzá nagyon lassan, hangsúlyt adva szavainak. Mindenki halk mormogással, vagy bólintással jelezte, hogy megértette. – Ennek örülök. Akkor a zöld csapat itt marad, a piros csapatot viszont egy helikopter elviszi a pálya túlsó feléig, ők onnan indulnak majd. – a piros csapat tagjai el is indultak a szállító jármű felé, mi négyen pedig ott maradtunk. Thor még búcsúzóul jelentőségteljesen Lokira nézett, amitől én még inkább úgy éreztem, hogy vihar van készülőben.

- Jól van, akkor ki kellene találnunk valami stratégiát. – lépett oda hozzánk Amerika Kapitány.

- Én bevállalom Thort. – jelentette ki Loki, bár nem éppen ez volt a kérdés.

- Már elnézést Loki, de ez nem arról szól, hogy kiválasztunk magunknak egy ellenfelet és akkor azzal küzdünk meg. Feladatunk van és azt kell valahogy véghez vinnünk, miközben egymásra is figyelünk. – mondta Steve, de azonnal látta, hogy falba ütközik.

- Ne féljen, megmentem majd, ha veszélyben lenne. – mosolygott rá Loki fensőbbségesen. Steve és Barton ügynök összenéztek.

- Loree, magára bízom az Istenséget. – húzott kicsit közelebb magához, mintha azt hinné, így Loki nem hallja majd meg, amit mond. – Attól tartok, Lokit nem nagyon fogja semmi sem érdekelni, csak addig rohan, amíg meg nem találja a bátyját. Úgyhogy én és Barton ügynök a zászlót védjük, amennyiben szükséges és próbáljuk fedezni magukat. – mondta, mire én rábólintottam.

Mélyeket lélegeztem és próbáltam lecsendesíteni háborgó érzéseimet és elmémet. Nyitottnak kellett lennem, rá kellett hangolódnom Lokira, hogy legalább én minél erősebb kapcsolatot tudjak fenntartani kettőnk között.

- Fél? – lépett oda hozzám Loki.

- Nem – válaszoltam, bár tudtam, hogy remeg a hangom. – Egy pillanatra próbálja kiüríteni az elméjét és csak a mi kettőnk kapcsolatára koncentráljon, jó? – mondtam neki, majd mikor bólintott, mindkét kezemet az arcára tettem. Ahogyan megpróbáltam rákapcsolódni, éreztem, hogy mennyire zaklatott a lelke. Bár kívülről hűvösnek mutatkozik, belül vihar dúlt benne. – Zaklatott. – mondtam halkan, majd elengedtem az arcát. – Történt valami…Thorral? – kérdeztem.

- Nem. Semmi. – rázta meg a fejét.

- Tehát nem akarja elmondani… - hagytam rá.

- Maga miért sírt, amikor meglátta kiképző központot? – nézett rám ajkait összeszorítva. Én nagyot nyeltem és az ajkamat harapdáltam. – Tehát nem akarja elmondani… - lépett távolabb tőlem. Utáltam ezt.

- Fury hívott, két perc és kezdhetünk! – szólt oda Coulson ügynök. Én csak bólintottam, jelezve, hogy vettem az adást. Loki pedig csak állt és a messzeségbe révedt. – Nincs semmi rituálé? – lépett oda kettőnk közé mosolyogva Phil, szavai hallatán Loki továbbra is sértetten, ám érdeklődéssel a szemében nézett ránk.

- Nem, nincs semmi rituálé. – nyomtam el egy keserű mosolyt. Ismét megszólalt Coulson rádiója, ő pedig ujjával mutatta, hogy már csak egy perc…csiga lassúsággal teltek a másodpercek…én néha Loki felé pillantottam, de ő csak bámulta a messzeséget. Teste lassan arany színben kezdett el ragyogni, majd miután a csillogás alább hagyott, ott állt Loki teljes harci vértezetben, a sisakkal, amelyről már annyit hallottam. Fenséges volt. Kezében egy lándzsa volt, hasonló, mint amivel egy éve a Földre érkezett, de ez Asgardi fegyver volt. Felkészült a harcra. De nagyon messze járt tőlem. A mai napon olyan szorosnak kellett volna lennie a kapcsolatunknak, mint eddig még soha. Mi pedig fényévekre voltunk egymástól.

Számoltam a másodperceket, tudtam, hogy már nincs sok időnk, aztán elkezdődik…odaléptem hozzá és megérintettem az arcát. Meglepődött, kék szemei rám rebbentek.

- Kommunikáljon…nézzen hátra is…és maradjon velem!