Huszonegyedik fejezet - Látogatás

Huszonegyedik fejezet

Látogatás

Az elkövetkezendő néhány napban igyekeztem olyan kevés időt tölteni Lokival, amennyit csak lehet. Egy pillanatig sem ringattam magamat abba az álomba, hogy Ő majd nem veszi észre távolságtartásomat, de szívből reméltem, hogy arra fogja majd, hogy most eléggé feldúlt lettem amiatt, hogy a Mattel való közelebbi kapcsolatomról kellett vele beszélnem.

Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon Loki mit gondolhat rólam…hogy vajon Ő, miként érezhet irányomban. Amikor visszajöttem a sajtótájékoztatóról és megkérdezte, hogy én mit érzek iránta és azt válaszoltam, nem vagyok belé szerelmes, csalódottnak látszott. Elfordult, hogy ne láthassam, de tudtam, hogy az volt. Na persze az már más kérdés, hogy miért. Vajon azért, mert ez azt jelentette neki, hogy ő kevesebb a számomra, mint Matt volt? Vagy azért, mert talán…talán érez valamit irányomban?

Persze teljesen felesleges volt ilyen eszmefuttatásokba bonyolódnom saját magammal. Lokit kiismerni és megérteni teljesíthetetlen küldetésnek minősült. Nála csak két dolog volt biztos. Egy – hogy érzelmileg sérült – Kettő – hogy megöl, ha ellent mondasz neki.

De ez a nap most más természetű kihívásokat is tartogatott ezen kívül. Eljött a nagy nap, amikor Jane a bázisra látogat, a nap, amelyet egy valaki nagyot várt, egy valaki azt kívánta, bárcsak soha ne jönne el, a többek pedig csak némán ám annál feszültebben várták a nem túl békés végkifejletet.

Loki fenségesen, kimérten, megingathatatlanul és a szokásos, kiismerhetetlen arcával állt mellettem, miközben arra vártunk, hogy Jane belépjen a Tanácsterem ajtaján. Thor fel-le járkált, a Mjöllnírt izgatottan és idegesen lóbálva a kezében. Olyan volt az egész szituáció, mintha nem is egy szeretett és szívesen látott vendég fogadására készültünk volna, hanem egy véres harcra.

Nem kevés aggodalommal néztem Lokira, akinek arcáról semmit nem tudtam leolvasni, fejébe pedig óriási hiba lett volna most hívatlanul betekintenem. Tudtam jól, hogy kettőnk kapcsolata még mindig borotva élen táncol nap mint nap, percről percre. Inkább nem szóltam semmit, csak néha lopott pillantásokat vetettem rá, hátha tudok olvasni arcának legapróbb rándulásából, vagy szeme villanásából, de ő olyan maradt, mint a szikla.

- „Bántani fogom…Thor is tudja ez…és tudod jól te is…” – emlékeztem vissza két nappal ezelőtti beszélgetésünkre. Próbáltam jobb belátásra bírni őt Jane-nel kapcsolatban, de teljesen felesleges volt bele kezdenem a beszélgetésbe, ő hajthatatlan maradt. Bár tudtam, tart Thortól, más részről viszont tisztában van újonnan, tőlem szerzett erejével is. Valamiért olyan érzésem volt, hogy tálcán kínáljuk fel neki Jane-t…

Ebben a pillanatban kinyitódott az terem ajtaja és megjelent mögötte Jane. Vékony, törékeny lány volt, 160 centinél nem becsültem magasabbnak. Ám barna szemeiből intelligencia és elszántság sugárzott a fogadóbizottság felé. Amikor meglátta Thort, széles mosollyal hozzá lépett, két karját a nyakába fonta, miközben szorosan magához ölelte. Lábai egy másodperc múlva már a levegőben kalimpáltak, mikor Thor majd’ két méteres magasságával kiegyenesedett, magához szorítva őt. Egymásra néztek, majd Jane finoman megcsókolta Thort. Loki torkából olyan hörgés tört fel, mintha fuldokolna, de közben ki sem nyitotta a száját, még az arckifejezése sem változott meg. Én idegesen álldogáltam egyik lábamról a másikra, mert éreztem, hogy nem éppen a legjobb irányba haladnak a dolgok.

Thor egyenként bemutatta a Bosszúállók szövetségének tagjait Jane-nek, majd Coulson ügynök ismételten bocsánatot kért tőle a múltban történt attrocitásokért, amit Jane kedvesen el is fogadott, bár láttam rajta, nem egykönnyen felejti el, hogy anno a S.H.I.E.L.D. minden kutatási anyagától megszabadította.

Ezután Thor kézen fogta Jane-t és Lokihoz vezette. A teremben kézzel tapintható volt a feszültség. Úgy gondoltam, minden minden földi halandó, majd Jane is vissza riad Lokitól, rideg, rémisztő tekintetétől, de nem. Jane-t nem ilyen fából faragták.

- Jane, ő az öcsém, Loki…Loki, ő pedig Jane Foster. – mutatta be őket egymásnak. Eltelt jó néhány másodperc, mi pedig feszülten vártuk, hogy mi fog most történni. Jane arca is megkeményedett, akárcsak Lokié. Ott álltak egymással szemben, a félelem, a meghátrálás, vagy a megadás legapróbb jele nélkül.

- Sokat hallottam már magáról. – kezdte Jane határozott hangon. – ÖRÜLÖK, hogy végre személyesen is találkozhatunk. – az „örülök” szót kissé megnyomta, amivel nyomatékot adott neki, más részről viszont nagyon fenyegetővé is tette vele szavait.

- Ugyan…részemről az ÖRÖM… - tette ugyanezt Loki, összeszorított fogai közül sziszegve, ijesztő bájmosollyal a képén. Libabőrös lettem.

Ekkor Jane a kezét nyújtotta Lokinak. Egy pillanatra elállt a lélegzetem. Azok után, ami történt és az éppen barátinak nem mondható üdvözlést követően Jane a kezét nyújtja Lokinak…hát nincs benne félelem???

Loki kínos lassúsággal nyúlt Jane keze után, majd finoman megszorította, közben villámló tekintetük egybe fonódott. Láttam, hogy a két gesztus teljesen ellentétes egymással. És látta ezt Thor is.

- Hagy mutassam még be neked Loree-t, az…

- Őrangyalt… - fejezte be a mondatot Jane, mikor Thor elhúzta Loki elől és immár előttem állt. A kezét nyújtotta, amit elfogadtam. Barna szemei nem sugároztak ellenszenvet, hanem valami egészen mást. – Őszintén sajnállak. – mondta, majd ellépett.

A nap további része sem telt fényesebben, mint az első találkozás. A közös ebéd is feszültségben telt, azon kaptam magamat, hogy Lokinak előre felszeletelem a húst, nehogy kést kelljen adnom a kezébe. Nevetségesen abszurd volt az egész. Tudtam jól, hogy ez nem mehet így egész nap. Ki kell találnom valamit, különben valószínűleg szét fogok robbani az idegességtől.

- Fury igazgató! – szóltam a titkok titkára utána a folyosón, mikor merészeltem fél percre magára hagyni Lokit, aki szúrós szemmel figyelte, hová is megyek. – Beszélhetnénk egy percet?

- Természetesen. – fordult vissza, szemöldökét összevonva. – Talán valami baj van?

- Baj, ez jó… - nevettem idegesen. – Maga hol volt az elmúlt két órában? – kérdeztem.

- Loree, tudom, hogy most elég feszült a helyzet, de eddig nem volt semmi probléma. Thor ura a helyzetnek és úgy látom, Maga is.

- Hát akkor nagyon rosszul látja. – robbantam ki. – Odabent van egy ketyegő bomba és mindenkinek az lenne a legjobb, ha eltávolítanánk.

- Ezt mégis hogy gondolja? – kérdezte gyanakodva.

- Kérem engedélyezze, hogy délután elvigyem valahova. Csak…csak kiruccannánk valahova az emberek közé…jót tenne neki, ha valami más elterelné a gondolatait Jane-ről.

- Loree, ugye ezt most nem gondolta komolyan??? Emberek közé vinné? Nagyon jól tudja, hogy a sajtótájékoztatónak nem volt éppen…pozitív visszahangja…az emberek nem igazán tudják elfogadni Lokit. Mi lesz, ha felismerik? Mi lesz, ha Loki megszökik?

- Mégis hova? A kertvárosba? – kérdeztem széttárt karokkal. – Egyébként pedig nem hinném, hogy felismernék…majd…majd teszünk róla. – mondtam, bár igazából erre még nem állt készen a megfelelő koncepcióm.

- Hát jól van. – sóhajtott egy nagyot Fury. – Szólok Coulson ügynöknek. Ő fogja Önöket elkísérni. Egy óra múlva álljanak készen. – adta ki a parancsot, majd elviharzott a folyosón.

- Mit beszéltél vele? – támadott nekem azonnal Loki. Be sem tudtam lépni a Tanácsterem ajtaján, mert amint az kinyitódott, Loki állt ott mögötte és nekem szegezte a kérdést. Jobbnak láttam, ha én hátrálok meg és inkább a folyosón folytatjuk tovább a beszélgetésünket.

- Na jól, van, ezt fejezd be! – emeltem fel a hangomat! – Nagyon nem jön be ez a stílus! – léptem mégis egyet előre. Ő összeszorította ajkait, de mégsem reagált semmit. – Csak…csak arra próbáltam rávenni Furyt, hogy engedje meg, hogy délután mi ketten kapjunk egy kis kimenőt. – folytattam néhány fokkal szelídebben.

- Kimenőt? – nézett rám gyanakodva, majd hirtelen elnevette magát. – Mármint úgy érted, el akarsz távolítani a kis Jane közeléből, hogy még véletlenül se tudjam bántani, igaz? – keményedett meg újra az arca.

- Nos…igazából csak azt próbálom elérni, hogy ne őrüljek meg az elkövetkezendő egy napban. – próbáltam hárítani. – És arra gondoltam, hogy talán jobban élveznéd, ha kimozdulnánk valamerre a bázisról…az emberek közé és nem kellene folyamatosan Thor és Jane enyelgéséhez asszisztálnod. – vezettem le a gondolatmenetemet. – Nos? – álltam ott keresztbe tett kézzel. Loki ironikusan elmosolyodott, majd a Tanácsterem felé nézett.

- Elfogadom az ajánlatot. – mondta röviden. – Egy séta a halandók között minden bizonnyal roppant…érdekes lesz… - villantotta rám kiismerhetetlen mosolyát.

- Igen, nagyon remélem, hogy CSAK érdekes lesz…és semmi egyéb. – néztem mélyen a szemébe. – Fél óra múlva indulunk – néztem az órámra – úgyhogy ideje neki állni készülődni.

- Én már készen vagyok. – jelentette ki.

- Jobb lenne, ha valami…kevésbé istenit vennél magadra. – mutattam végig fém- és bőr vértezetén. - Megoldható? – kérdeztem idegesen mosolyogva.

- Majd megnézem, mint tehetek az ügy érdekében. – mondta kimérten, de szája sarkában mosoly bujkált.

- Helyes! Akkor fél óra múlva találkozunk a hangárban!

Én érkeztem elsőként a kis hajóhoz, amely majd kis kirándulásunkra visz minket, pedig azt hittem, én leszek majd az utolsó. Most esett csak le a számomra, hogy lassan már három hónapja élek úgy a bázison, hogy egyáltalán nem jártam „normális” emberek között. Külön kihívást jelentett a számomra, hogy olyan ruhát találjak magamnak, ami megfelel a célnak, de azért valamennyire csinosan is áll rajtam. Ezer éve nem festettem már ki magamat, de most erőt vettem magamon, szemceruzával és zöld szemfestékkel – amely jól illett zöld szememhez – némi színt varázsoltam magamra.

A hangár ajtajának pisszenése szakított ki gondolataim közül.

- Nos? – lépett be az ajtón Loki lassú, megfontolt léptekkel, mintha be akarna cserkészni valamit. – Megfelelő lesz? – tárta szét a karjait. Egy fekete szövet nadrág volt rajta, fölül pedig fehér ing, egy méregzöld nyakkendővel, amit egy óarany nyakkendőtű díszített. Az ingre pedig egy hosszú, fekete bőrkabátot vett, amely majdnem a térdéig ért, a derekánál szűkítve volt és tökéletesen kiemelte az alakját. Egyszerűen fantasztikusan festett. Lépésről lépésre közeledett felém, nekem újra eszembe ötlöttek éjszakai gondolataim.

- Igen, megfelelő lesz. – mondtam fojtott hangon és elkaptam róla a tekintetemet.

- Tetszetős? – lépett közvetlenül elém, hogy mindenképpen újra rá kelljen néznem. Éreztem, hogy a szívem veszett iramban kezd el dobogni, ahogyan megéreztem a közelségét.

- Elnézést a késésért, de feltartottak! – lépett be Coulson és további két S.H.I.E.L.D. ügynök a hangárba. – Azonnal indulhatunk! – invitált minket a hajóra mosolyogva Phil.

Loki továbbra is az arcomat nézte. Tudtam, hogy még mindig választ vár a kérdésére.